Világvége a régi. Újságíró a múlté. Más idők jönnek.

2013. február 26., kedd

helyzetjelentés


Mondhatnátok, hogy nem sikerült egyenesen haladni a rotakapával... vagy túl sok a vakond a kertben.... pedig nem  is...



Ez a két ördögfióka a ludas: teljes erőbedobással dolgoznak egész nap, hogy végezzenek az aznapra betervezettel... Egyelőre csak előről és hátulról tudjuk őket megkülönböztetni....szóval a felső képen Guba, az alsón pedig Böbe műveli a földet - nyakig sárosan...

Nagyon édesek, és már most látom, hogy súlyos problémáink lesznek, ha egyszer elfogy a szabad terület...

2013. február 22., péntek

               Ez a babavárósdi már jóideje téma idehaza - időnként azonban jegeljük, mikor úgy érzem, Lányka nem bírja tovább hallgatni, hogy kistestvére lesz. Nem hibáztatom, sőt, abszolúte megértem, hogy a háta közepére sem kívánja, hogy osztozkodnia kelljen bármin is, miközben eddig minden csak az övé volt (a dolgomat pedig cseppet sem könnyíti meg, hogy lépten-nyomon  síró, visító, anyukával hevesen ellenkező apróságokkal találkozunk). Persze igyekszem mégiscsak rendet tenni a lelkében, hogy ő ne tizennyolc éves koráig gyűlölje egyszem húgát, lehetőleg békében teljenek mindennapjaink az első perctől fogva.

Nos, a tényt kezdi elfogadni (sőt, vásárolni egyenesen szeretne már neki - ó, ha én elmesélem, milyen baromi hosszú listám van már most...) - legalábbis a rajzokon már rendre helyet kap a picibaba is a pocakomban.... 

hát, ez lennék én - nem, a valóságban nekem sincs ennyi lábam, a hajam pedig lényegesen több... de a virágos fülbevaló stimmel...:)

2013. február 21., csütörtök

           Hát hogy is akarhatok én olvasókat, ha nem írok egy szót sem?! Mentségemre szóljon: nyavalygós, panaszkodós, igazság(osság)keresgélős bejegyzésekkel senkit nem akartam traktálni - másmilyenre pedig nem nagyon futotta volna az elmúlt hetekben. 

Jól vagyunk, mindannyian. Három hét betegeskedés (na jó: leginkább csak én voltam beteg, Málnust szimplán nem engedtem vissza az oviba, nehogy még valami bacit haza hozzon a beszerzettek mellé) után megint visszaállt az élet a rendes kerékvágásba... Sőt, csak hogy ne unatkozzunk még gyarapodtunk is: két ördögfióka fekete gyermekmalaccal - akik egyébként zabálnivalóak, és remélem, egyszer hallgatni fognak a Böbe meg a Guba névre... egyelőre csak én skandálom, ők meg lesnek rám nagyokat...

A szappanosbolt is megnyitott (végre megint) - a hosszú szünet ritkán jó-alapon teljes gőzzel vágtam ismét a munkába. Ja, munka....volt idő, mikor azt hittem, hogy a táppénz alatt majd annyi mindenre lesz időm...azt hiszem, itt is helytálló a 'tévedni emberi dolog'...

Egyébiránt pedig a kisebbik is növekszik (vele együtt én is-legalább is a kedvenc pulcsim csaknem szorít, és kétlem, hogy a mosásban ment volna össze) - ellenben a gyerekszoba továbbra is tabu a lányom szerint, így erősen gondolkozunk a ház átrendezésén. Na, nehogy olyan egyszerű legyen az élet...

Szóval várjatok, mert jövök.

A tegnapi havazást pedig kikérem magamnak. 

2013. február 7., csütörtök

van az úgy, hogy semmi nem megy.... (többek között a bloggerem sem, de ez a legkisebb problémám jelenleg.) ugye, lesz ez jobb is?!

2013. február 3., vasárnap

Életem legrövidebb négy éve volt az utóbbi. Fogalmam sincs, mikor, hogyan telt el. Még elevenen él bennem az első rácsodálkozása a mézédes barackra, a görbülő szája, mert nem vettem meg a sokadik játékautót is, a csillogó tekintete, ahogyan a karácsonyi díszeket szemügyre vette - nem egészen egyévesen. Vártam, figyeltem, csak hallani akartam, hogy felsír. A legszebb hang volt. A mi nagy örök szerelmünk első pillanata... 

És hogy mi történt több mint ezer nap alatt?! Gőzöm sincs. Elszaladt, sok-sok emléket hagyva maga után.
Kicsit bánom, hogy már nem sokáig lesz giziló és zotni. Autó helyett kocska, Máté helyett meg muffin. Nem lesz kacsaláb a cipő, és az anyai ölelést is kinövi egyszer. 

Már  felmászik egyedül a játszóház tetejére, és számolja a birkákat az ujjain. Megtanul minden mondókát, és hamarabb kirakja a puzzle-t, mint mi apával ketten. 

Olyan nagy lett. És olyan okos. Annyira talpraesett. Ő készen áll rá, nekem meg nem szóltak, hogy ilyen hamar felnő. Mert ha ez a négy így elszelelt, a következő tizennégy sem fog sokkal tovább tartani.....

Isten éltessen hát drága kicsi lányom - nagyon boldog negyedik szülinapot neked! 

Köszönöm, hogy ilyen türelmes voltál a csetlő-botló szüleidhez, megértő, ha néha sok a dolgunk, és próbababája azoknak az akadályonak, amiket a testvéreddel már sokkal könnyebben fogunk venni. És köszönöm a reggeli puszikat, meg a nyakbacsimpaszkodást. És egészen biztos lehetsz benne, hogy téged szeretünk a világon a legjobban...